Mi megérkeztünk ám az isten-i-Sztambulba! Nagyon szép ám itt nekünk!! Jóllehet, hogy mikor megérkezvén láttuk, hogy esik az eső, kicsit elszontyolodtunk, de utána minden remek volt! Kalandos utunk volt, a reptérről Bénikém (az én volnék :P) kicsit buszozni akart az ázsiai oldalon, így, cserébe Bocaksin és Kayadöglü érintésével, csupán 2 óra kieséssel érkeztünk meg Leventbe XD A török konyha gasztronómiai élvezeteinek hódoltunk egy kehes sznob plázában, majd beványadtunk egy retkes túlzsúfolt metrón Taksimba. Pompásan éreztük ott magunkat, végigsétáltunk az Istiklal utcán, ami egészen úgy tetszett, mint a Váci utca Karácsony éjjelén, mivel este kigyúltak a sunyi trehány keresztény módon otthagyott karácsonyi izzók ASD :D Miután meguntuk a kerci ármánykodást, ettünk egy kis, csirkének csúfolt, ugyanakkor kóbormacskákból összekraftolt pörköltett. Majd Abdulkámékhoz beugrottunk zöldségért, jó gyerek, mért nekünk egy kis mandarint, akkor volt ott nekünk nektarinunk, plusz patiszontt vettünk hozzája. Bár Fincsa Tamás Szabó jobban szeretik a padlizsántt :( Egyetlen esemény ami történt, nyilván az is negatív, Szilvikém nyolcmillió forintos ájfonját leöntötte egy liter vízzel, mehettünk a
2013. szeptember 4., szerda
Megérkeztünk!
Estéket kívánunk minden kedves online barátunknak és bloggernek!!
Mi megérkeztünk ám az isten-i-Sztambulba! Nagyon szép ám itt nekünk!! Jóllehet, hogy mikor megérkezvén láttuk, hogy esik az eső, kicsit elszontyolodtunk, de utána minden remek volt! Kalandos utunk volt, a reptérről Bénikém (az én volnék :P) kicsit buszozni akart az ázsiai oldalon, így, cserébe Bocaksin és Kayadöglü érintésével, csupán 2 óra kieséssel érkeztünk meg Leventbe XD A török konyha gasztronómiai élvezeteinek hódoltunk egy kehes sznob plázában, majd beványadtunk egy retkes túlzsúfolt metrón Taksimba. Pompásan éreztük ott magunkat, végigsétáltunk az Istiklal utcán, ami egészen úgy tetszett, mint a Váci utca Karácsony éjjelén, mivel este kigyúltak a sunyi trehány keresztény módon otthagyott karácsonyi izzók ASD :D Miután meguntuk a kerci ármánykodást, ettünk egy kis, csirkének csúfolt, ugyanakkor kóbormacskákból összekraftolt pörköltett. Majd Abdulkámékhoz beugrottunk zöldségért, jó gyerek, mért nekünk egy kis mandarint, akkor volt ott nekünk nektarinunk, plusz patiszontt vettünk hozzája. Bár Fincsa Tamás Szabó jobban szeretik a padlizsántt :( Egyetlen esemény ami történt, nyilván az is negatív, Szilvikém nyolcmillió forintos ájfonját leöntötte egy liter vízzel, mehettünk aJánosba az ambulra telefonszerelőhöz. Mivel köztudottan renden kívüli módon elfáradtunk, hazamentünk a metrószerelvény segítségével. Szerencsére annyian voltak, hogy arra lettem figyelmes, hogy egy vadidegen könyöke áll a vesémben. Most nyugovóra térünk, bevettem az esténként szokásos három pirula lónyugtatómat, Fincsikémmel még felnézünk dungeonbe, hátha fenn találjuk NightElf12-t, meg Orkage666-ot, és akkor még Dotázunk egy jót hajnali 4-ig, mert azt nyilván nem lehet otthon is. Éjszakákat! Holnap este ugyanekkor, veletek, ugyanitt! Sziasztok! Aludjatok! Aláírásaink: Béni. És: Fincsa! Ahogy a török mondja: iyi aksamlar, vagyis: jó éjszakát!
Mi megérkeztünk ám az isten-i-Sztambulba! Nagyon szép ám itt nekünk!! Jóllehet, hogy mikor megérkezvén láttuk, hogy esik az eső, kicsit elszontyolodtunk, de utána minden remek volt! Kalandos utunk volt, a reptérről Bénikém (az én volnék :P) kicsit buszozni akart az ázsiai oldalon, így, cserébe Bocaksin és Kayadöglü érintésével, csupán 2 óra kieséssel érkeztünk meg Leventbe XD A török konyha gasztronómiai élvezeteinek hódoltunk egy kehes sznob plázában, majd beványadtunk egy retkes túlzsúfolt metrón Taksimba. Pompásan éreztük ott magunkat, végigsétáltunk az Istiklal utcán, ami egészen úgy tetszett, mint a Váci utca Karácsony éjjelén, mivel este kigyúltak a sunyi trehány keresztény módon otthagyott karácsonyi izzók ASD :D Miután meguntuk a kerci ármánykodást, ettünk egy kis, csirkének csúfolt, ugyanakkor kóbormacskákból összekraftolt pörköltett. Majd Abdulkámékhoz beugrottunk zöldségért, jó gyerek, mért nekünk egy kis mandarint, akkor volt ott nekünk nektarinunk, plusz patiszontt vettünk hozzája. Bár Fincsa Tamás Szabó jobban szeretik a padlizsántt :( Egyetlen esemény ami történt, nyilván az is negatív, Szilvikém nyolcmillió forintos ájfonját leöntötte egy liter vízzel, mehettünk a
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése